P. Howard : Piszkos Fred, a kapitány (részlet)

- Uraim! A késemért jöttem!
- Hol hagyta?
- Valami matrózban.
- Miyen kés volt?
- Acél. Keskeny penge, kissé hajlott. Nem látta?
- Várjunk. . . Csak Iassan, kérem. . . Milyen volt a nyele?
- Kagyló.
- Hány részbôl ?
- Egy darabból készült.
- Akkor nincs baj. Megvan a kés!
- Hol?
- A hátamban.
- Kôszönöm. . .
- Kérem... A csapos mesélte, hogy milyen szép kés van bennem. Egy darab
húszcentis kagyló ritkaság.
- Forduljon meg, kérem, hogy kivegyem...
- Kitartás! A kocsmáros azt mondta, hogy amíg nem hoz orvost, hagyjam bent a
kést, mert különben elvérzek. A kocsmáros ért ehhez, mert itt már öltek orvost
is. Régi étterem.
- De én sietek, kérem! És mit tudja az ember, hogy mikorjön az orvos? Kés
nélkül mégsem mehetek éjjel haza.
- Az orvos itt Iakik a közelben, és a kocsmáros triciklin ment érte. Ha
szurkált uram, hát viselje a következményeket.
- Hohó! Azért, mert magába szúrnak egy kést, még nincsjoga hbzzá, hogy
megtartsa. Ez ôribíráskodás! Hála lstennek, van még jog a világon.
- Nem is jogra hivatkoztam, hanem orvostudományra. A kocsmáros szerint az a
recept, hogy bént maradjon a kés. Orvosi rendelet!
- Az orvos rendelkezzék a saját holmijával, a kés az én műszerem!
- Hm. . . nehéz ügy. . .
- Tudja mit? Nekem is van szívem, segítek a bajon. Kiveszem magából a késemet,
és beteszek helyette egy másikat. Az ís megteszi, amíg a mentô jön.
- Jól van. Csak ne legyén kisebb a kés, hogy jól elzárja a sebet, mert az
egészség mindenné) fontosabb, és recept az recept, hiába...
- Nyugodt lehet. Egy nagy konyhakést nyomok be helyette.
- Akkor rendben van.
- Forduljon. . . meg. . . hopp!. . . így. . .
- Most nyomja bele a másikat!. . . Gyorsan!
- Ez itt a polcon épp jó lesz, habár csak fanyelű.
- Benne van?
- Fenét!. . . Hiszen alig vérzik a sebe. Itt, a csont mellett állt meg a penge,
a porcok között. . . A mindenségit, kicsorbult a hegye!
- Nyomta volna a húsba, maga kezdô!
- Várjon! Ráteszek egy vizes kendôt. . . A szvetter egész jól leszorítja. . .
- Higgye eI végre, hogy kés kell bele! A vendéglôs tudja. ltt naponta ölnek.
Tegye be a kést. Mi az magának?
- Nem értek hozzá. Bicskázásért vállalom a felelôsséget, de műtétért nem! Kérje
meg erre a szívességre valamelyik matrózt. Majd csak magukhoz térnek.
- Jó, hogy említi! Uram! Maga leütötte tizenkét hajósomat.
- Az egyikre ráesett a likôrösállvány, arról nem tehetek.
- Az volt az elsô fűtô!
- Mit tudja ezt egy likôrösállvány?
- És ott fekszik a hajópincér. Hol lehet most pincért találni? A Honolulu-Slar
reggel indul, és se fűtô, se pincér, mert maga leütötte ôket!
- Abban igazam volt. Hozzám vágtak egy korsót, és az ilyen magatartás sért.
- Egyik sem vágta magához a korsót. Ezek ártatlanok.
- Hát ki tette?
- Én.
- Szerencséje, hogy haláltusáját vívja, különben most fejbe ütném... Jó napot.
- Várjon!
- Nincs idôm. Sietek!
- Nézze meg, hoggy nem kell-e kés a sebbe. Az ilyen szúrást nem szabad
elhanyagolni. Lhet, hogy befelé vérzik.
- Onnan nem szúrhatták meg. Csak várjon az orvosra, az majd segít magán, ha
lehet. Ha nem, akkor nyugodjék békével.
- Ajánlom magamat. . .
- Sajnálom, hogy ilyen gyenge legénységet toborzott. . .
- Halló! Fiatalember! Elkísérem. Volna egy ötletem, amivel pénzt kereshet. .-
Rendben van.
- Várjon! Hej, csapos! Ha jön a kocsmáros, mondd, hogy elmentem járni egyet ide
a közelbe. Ne féljen semmit, ha baj van, kést teszek a sebbe! Vigyázok... No,
jöjjön!