Egy nő (1)
Van egy nő. Szeret.
Egy nő (25)
Van egy nő. Szeret. Ám evvel nincs tisztában. Szűnös-szűntelen rá kell vezetnem a tudásra. Ha egy taxi hátsó ülésén utazunk, átkarolom és forró szavakat suttogok a fülébe. Túlhangsúlyozom a testem tehetetlenségét a kanyarokban. Evés közben ránézek, aztán a tányérba, aztán megint rá. Olykor a vállánál fogva megfordítom, arra! arra! amarra!, mondom például, de neki, elképzelésem szerint, csak a vállaira szabadna gondolnia. Bonbonokat veszek neki rendszeresen, vagy az emberek feje fölött rápillantok, úgy értve, hogy a terem másik sarkából. Néha meg lehunyom a szemem. Tündöklően szép, kicsit túl tündöklően szép, egy Krúdy-hősnő. ("Az orrcimpája mozgékony volt, mint valami remegő kancacsikóé, amely még nem ismerkedett meg a lovakkal") A combján szőröcskék simulnak, mintegy befelé vezetnek, úgy feküsznek. Ezt a szőrt keresem rajta, mely úgy simul lefelé, mint a patak medrében a fűszálak, mindenütt, az arcán a pelyhekben, a drótos hóna aljában, a sűrű szemöldökében, kizárólag ez érdekel, de csak akkor van esélyem, ha nem fél tőlem. Ezért szoktatom magamhoz, magamat őhozzá.Egy nő (60)
Van egy nő. Gy. (Gyűlöl). Szeretem. Olykor, alkalomadtán, meg tudnám ölni. Vagy nem is megölni, mert azt nem tudom, mit jelent, de becsapni a pofájába. Bemázolni. Hozzábaszni a tányért. Vagy a kuktát. Hát abba már bele lehet halni. Vagy a nagykést belé vágni. De azt se az ölés végett, hanem a csinálás végett, az izmok végett. Valamit kell csinálniuk az izmoknak. Még a legveszélytelenebb, ha üvöltve megemelem az egész asztalt, ami azonban részint nem olcsó mulatság, részint még napok múlva is emlékeztet önmagára, ami nem célirányos. A mozgatóerő a tehetetlenség fölött érzett kétségbeesés. Annak hirtelen belátása, hogy a konfliktus, a félreértés nem orvosolható, abban az értelemben ugyanis, hogy nincs mit csinálni. Hogy tehát ő is már mozgásban van, főként lépéskényszerben, ő is valamit egyenlít épp. Hogy az a félre (az értésből), az neki olyan lehet, mint nekem az asztal. A különbözőség lesz elviselhetetlen. Ezért kell belecsapni a pofájába, vagy más módon egyesülni vele.Egy nő (70)
Van egy nőgyűlöl. Szeret. Most nincs ez a bizonyos szeret, gyűlöl satöbbi. Mondhatnám azt, hogy egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor láttam, de akkor nem tudnék arról nyilatkozni, hogy ujj is volna azon az egy kezemen. Állok mellette, mintha egy buszmegállóban, a szerepek nincsenek kiosztva, a város zúg, hörög körülöttünk, csak úgy magam elé dünnyögöm, hát én bizony szeretlek. Hiszi is meg nem is, azaz van, amikor elhiszi, és van, hogy hangtalan okádni kezd.
Egy nő (73)
Vagy egy nő. Szeret. Kérdezem, szeret-e. Már mér' szeretne. Mert abban állapodtunk meg. Hogy szeretem? Abban? Abban. Ma? Ma is, hát hogyne, mindig, fél tizenegykor, januárban, az ezredfordulón, szünös-szüntelen... vagy akar egy szünnapot? Jó... Melyik napra gondol? Talán... talán a szerda. Mért éppen a szerda? Mert ma csütörtök van. Kis gavallérom.Egy nő (90)
Van egy nő. Szeret. Gyűlöl. Szeret. Gyűlöl. Nem is nő, férfi. Szeret. Gyűlöl.
Egy nő (94)
Van egy nő. Szeret. Sohase zihál. Mért nem? Pedig jó vele együtt, de nem zihál. Most ez zavar a világon a leginkább, ez a csönd, ez a zajhiány, melyben csupán én hallatszom, az égig érő vágyam nyivákolása.
|