Charles Bukowski - Egy majdnem megírt vers

látom ahogy egy forrásnál iszol, apró,
elkékült kezeidből, nem, a kezed nem apró,
csak kicsi, a forrás Franciaországban,
ahonnan azt a levelet írtad amire
válaszoltam és nem hallottam felőled többé.
azelőtt őrült verseket írtál, bennük
ANGYALOK ÉS ISTEN, mind nagybetűsen, és
híres művészeket ismertél, és legtöbbjük
a szeretőd volt, és visszaírtam, rendben,
előre, lépj be az életükbe, nem vagyok
féltékeny, hiszen sose találkoztunk. voltunk
közel egyszer, New Orleans-ban, fél tömbnyire,
de nem futottunk egymásba. hát mentél a
hírességekkel, és írtál róluk, és, nyilván,
úgy találtad, a hírességeket a hírnevük
érdekli, és nem a gyönyörű lány az ágyukban,
aki megadja nekik, aztán korán ébred, hogy
csupa nagybetűs verseket írjon, bennük
ANGYALOK ÉS ISTEN. tudjuk hogy Isten halott,
megmondták, de téged hallgatva nem voltam
benne biztos. talán a nagybetűk miatt. az
egyik legszebb költőnő voltál, én meg mondtam
a szerkesztőknek, „őt, nyomjátok őt, őrült, de
csodálatos. az övé igazi tűz”. szerettelek,
ahogy férfi a nőt, akit meg sem érintett, csak
ír neki egyre és kis fényképeken őrzi.
szerethettelek volna jobban, egy kis szobában
cigit sodorva míg hallgatom hogyan csurgatsz a
vécén. de ilyen nem volt. szomorúbb levelek
jöttek. szerelmeid megcsaltak. kölyök, írtam,
a szeretőid ilyenek. nem segített. van egy pad,
a tiéd, egy hídnál, a híd meg egy folyó felett,
és ott ülsz minden este és csak siratod a
szerelmeid akik bántottak és elfelejtettek.
válaszoltam, azután csönd. egy barát levelében
az öngyilkosságod, 3 vagy 4 hónappal később.
ha találkozunk, talán elbántam volna veled,
vagy te velem. jobb volt így.



fordította: Mándoki György