Gondolatok...

Két világ között vergődöm. Az egyik könnyű, pénzes mámort ígér, és bágyadt nappalokat. Olyanokat, melyek úgy telnek, hogy azt mondod: Még… Még. MÉG! Amikor alig várod az estét, hogy újra a mocsokban legyél. Újra lüktessen az ereidben, és megint kiszakítson onnan, ahol élned kell, de nem szeretsz élni. Ad egy látszatot pár órára. Ad egy megnyugvást. De mindez elmúlik, ha nem kapsz belőle többet. Idővel egyre többet kell kapnod belőle, mert nélküle egyre elviselhetetlenebb. Ilyenkor elgondolkozol: Kell ez nekem? Oda jutsz, hogy nem, de mégis újra ott találod magad a körben, mert nincs semmi, ami visszatartson. Ez a materiális mámor világa, ez az elme halála.
A másik világ, pedig taszít. Nem látok benne semmi jót, csak egyet. Azt viszont megkapni nem lehet. Ezt a világot uralják a félelmek. Ebben semmi sem biztos, de százszor jobb lenne, mint az első, ha ebben nem az elme győzne, hanem a szívünk.
Nem gondolkozva rontok át ezen a világon minden nap, és menekülök a másikba, legtöbbször legálisan. Az első világ azoknak jött létre, akiknél nem az elme uralkodik, akik a szívükre támaszkodnak. Ám mégis racionalitást kéne mutatniuk, egy az érzelmeket másodrendűnek tekintő világban, de nem megy nekik. Ők ezt a világot választják, mások fásultan a másodikat. Én ? A kettő között vergődöm. Próbálom egyesíteni a kettőt a magam módján. Hisz az első világ mámorát át tudnám érezni a másodikban. Tartósabb is lenne, kevésbbé káros, és nem magányos…

[Upgrade: Győzött az első... 2007.04.11.]